Nem újítják meg Mészöly Géza szerződését, távozik az Újpesttől
A klub a legjobbakat kívánja a nemrég fegyelmi eljárás alá vont vezetőedzőnek.
A klub a legjobbakat kívánja a nemrég fegyelmi eljárás alá vont vezetőedzőnek.
A tréner saját játékosára tett „rasszista tartalmú” megjegyzést.
Az MLSZ elnöke beszélt arról is, miért nem a Puskás Arénában zárja az Eb-felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott, illetve mi történt a pénteki bérletértékesítéskor.
Az Újpest nemrég kinevezett vezetőedzőjét rasszista megnyilvánulása miatt tiltották el. Orbán Viktor kiállt mellette. Az MLSZ-elnök szerint is erős a büntetés, de nem lehetett enyhébbet kiszabni.
Nem is akárhogy állt ki a miniszterelnök.
A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága döntése értelmében nem maradt következmények nélkül Mészöly megnyilvánulása, akit 1+2 hónapra tiltottak el. A Nemzeti Sport információi alapján az eltiltásból csak az első hónapot kell letöltenie a szakembernek, a másik kettőt felfüggesztve kapta.
A vezetőedző csapata hétvégi győzelme után fogalmazott így.
Több szempontból is emlékezetes marad a hét év után visszatérő vezetőedző bemutatkozása.
A klub korábbi edzője, Mészöly Géza harmadszor is visszaülhet az Újpest kispadjára.
A Vasas és a magyar válogatott legendás játékosa még abban az időszakban volt a magyar foci királya, amikor a válogatott a brazilokat verte a világbajnokságon. Háromszor volt szövetségi kapitány, négyszer tért vissza a Vasas élére edzőként. Nemrég kórházba került, súlyos állapotban, később ott kapta el a koronavírust is. Utolsó meccsét már nem nyerte meg.
Hazaengedték a kórházból Mészöly Kálmánt. A Vasas legendáját szív- és emésztőrendszeri problémák miatt kezelték.
Kisebbik fia, Mészöly Géza azt mondta, apja nincs életveszélyben, de szóba került egy esetleges gyomortranszplantáció is.
Infarktus okozta a Vasas legendájának korábbi rosszullétét.
A volt válogatott labdarúgónak egy tüdőgyulladást kell legyűrnie, és a szívével sincs minden rendben. De legalább nem agyvérzése volt.
Az U20-as labdarúgó-válogatott edzője a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének döntése nyomán Szalai László lett a "csalódást keltő eredményeket" hozó Mészöly Géza helyett.
Mészöly Kálmán, 61-szeres válogatott labdarúgó és korábbi szövetségi kapitány szerint magyar szakembernek kell irányítania a nemzeti csapatot.
Mészöly Géza lehet a magyar futball-válogatott szövetségi kapitánya - legalábbis az Nso.hu szerint Lisztes Krisztián rá gondolt, amikor a nekik adott interjúban Egervári Sándor lehetséges utódjáról beszélt.
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.
A szerb Zoran Szpisljak lett az Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Szerdán menesztették posztjáról Mészöly Gézát, a labdarúgó OTP Bank Ligában pont nélkül álló Újpest FC vezetőedzőjét.